Vérszívó Angyalok

19.fejezet.

Halihó Csajszikáim! Boldog Nyuszit és sok locsolót nektek! :) 

Itt is van az új rész! 

Jó olvasást! :) 

Pussz, Lüssz!

*Lory szemszöge*: 

- Na mit csináljunk?? - kérdezte Zayn. 

- Nem tudom! - mondtam tanácstalanul. Megszólalt a csengő. - Lemegyek megnézem ki az.

Elindultam le és mikor az ajtóhoz értem, kinyitottam és mindenkire számítottam csak rá nem...

Anya állt az ajtóban. Nagyon meglepődtem már 2 hete nem láttam. 

- Te mit keresel itt? - kérdeztem tőle. 

- Hát jöttem érted, mert még az én házamban laksz. Gondolom van hozzád jogom. - mondta kicsit idegesen.  - Van otthon valaki aki kíváncsi rád. Haza kell velem jönnöd.

Most komolyan azért jött el értem mert van otthon valaki akit meg kell ismerjek. 

- Végre van barátod? - kérdeztem tőle mire reménykedve. Ő csak mosolygott. 

- Kicsim indulnunk kéne! - sürgetett anya. 

- Rendben csak szólok Zayn-nek. - fordultam meg mire beleütköztem Zayn-be. 

- Kicsim minden rendbe? - kérdezte tőlem életem szerelme. 

- Igen, minden a legnagyobb rendben. Most el kell mennem anyával. - utaltam a mögöttem álló nőre. - Este jövök. 

- Rendben édes! Azért egy búcsúcsókot kérek! - mosolygott rám. Átkaroltam a nyakát és hosszasan megcsókoltam. 

- Szia Zayn! Este jövök! - köszöntem el a páromtól és anya után mentem. Beszálltunk a kocsijába és elindultunk hozzánk. Negyed óra beszélgetős autókázás után -amit a forgalom most nem akadályozott- megérkeztünk a házunkhoz.

- Kicsim! Tudom nem beszéltem sokat az apádról és ennek meg is volt a célja. Ő maga akarja elmondani ezt az egészet. Miért vagy angyal meg a többit. Ő van most itt. Kérlek ne akadj ki rá. Meg volt az oka amiért el kellet téged hagynia. - mondta anya mielőtt beléptünk volna a házba. 

- Szóval apa végre hajlandó letolni a képét, hogy " Hé Lory én  vagyok az apád aki a születésed után lelépett", örülök! - mosolyogtam gúnyosan anyára és benyitottam a lakásunkba. A nappali felé vettem az irányt. Gondolom ott van. Bementem a nappaliba, ahol egy férfi állt nekem háttal. Mikor megálltam az asztal egyik végénél, megfordult. Kicsit ledöbbentem azon, hogy, hogy néz ki. Fiatalos néhol ráncokkal, a karját tetkók díszítették. Nem így képzeltem el egy teljes értékű angyalt.

 (XD tudom, tudom ez David Beckham, nem találtam jobbat. A szerk.)

- Szia kicsim! - köszönt oda nekem mosolyogva. 

- Ne hívjon így! Nem is biztos, hogy maga az apám! - morogtam oda neki mire elnevette magát. 

- Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy a lányom vagy! 

- Bizonyítsa be! - követeltem tőle. Ő odalépet hozzám és a kezét a fejemre tette. 

- Hunyd le a szemed! - utasított. Tettem amit kért. A fejembe éles fájdalom hasított, ami miatt felkiáltottam, s a szememet szorosabbra zártam. A fájdalom helyét képek váltották fel. Volt egy kép amikor -még igen kicsi baba voltam- a kezében tartott és rám mosolygott. A következő képen egy etetőszékben ülök és ő etet. Volt egy ahol hintázok és ő meglök. Ahol anya is rajta van. És sok más is ahol a karjában fog mikor kicsi voltam. 

Mosolyognom kellet  sok emléken ami mélyen el volt rejtve az agyam legeldugottabb részein. Éreztem, hogy elengedi a fejem és ez által megszűnnek a képek. 

- Na most már beismered, hogy én vagyok az apád?? - kérdezi tőlem. 

- El, de nem értem miért hagytál itt minket mikor olyan jól megvoltunk?! Anyával vagy velem volt a baj?? - kérdeztem kicsit hisztérikusan. Ő csak nevetve megrázta a fejét. 

- Nem veletek volt a bajom. 4 éves voltál mikor el kellet, hogy hagyjalak titeket. Arkangyal vagyok. Úgy van elrendelve, hogy ha gyermekünk születik 4 évig lehetünk velük, s majd mikor megtudják, hogy a valamelyik szülő a családban angyal akkor megint találkozhatnak vele. És most eljött az idő, hogy újra lássalak. Újabb 4 évig veletek lehetek. Utána pedig minden hónapban 4 napig. Tanítanom kell téged. Meg kell tanítsalak, hogyan használd az erőd, hogyan repülj. - mondta nekem.

- Nem kell a te segítséged. Már van a ki segít nekem. Nem is akárki. - közöltem vele szárazon. 

- Ja az a Malik gyerek. Aki vámpír lett a többi haverjával együtt. Ő nem is tud neked segíteni. Ja és neki fekete a szárnya, és Ő harapott meg többször is. - gúnyolódott apa. Húha apának neveztem?? Bajok vannak. 

- Nem engedem, hogy így beszélj róla! Ő az aki mellettem állt mikor nem voltál itt! Ő az aki segít nekem és nem te! - ordította rá. 

- Most engedtek csak el! Fogd fel! Azért vagyok itt, hogy most segítsek! Hidd el az a 4 év hamar el fog telni! - kiabált vissza ám. 

- Nem kell a segítséged, ha eddig kibírtam apa nélkül a következő évek már meg se kottyannak! Ezt a találkozást pedig vegyük úgy, hogy nem is volt. - fordultam meg- De mielőtt távoznék egy valamit tisztázzunk. Zayn nem béna és igen is sokat segít. És Ő legalább azt nézi, hogy nekem mi a jó! Mit gondoltál mégis. Ideállítasz és én majd a nyakadba ugrok? Hát nem! Menj innen, vagy legalább engem hagy békén. Anyának úgyis szüksége van valakire. Nem is tudom még miért szeret, hisz itt hagytad 14 évre. 

Miután még utoljára ráordítottam apára kiviharoztam a nappaliból. Az előszobában anyába ütköztem. 

- Kérlek kicsim csak adj neki egy esélyt! - könyörgött kisírt szemekkel anya. 

- Nem, anya! Ne haragudj! Kiszállok az életedből és legalább bepótoljátok azt az elmúlt 14 évet. szeretlek Anya! - mondtam neki és jó szorosan megöleltem. Elengedtem és megkerülve az összetört anyámat kiléptem a lakásból. Becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam vissza Zayn-hez. Kicsit beborult a délelőtti napsütés után. Délután három óra van. Mikor kiértem a főútra fogtam egy taxit. Lediktáltam a címünket és elindultunk. London keleti részén lakunk a csajokkal a fiúknál. Anyáék pedig a déli részén így nem kell sokat menni. Egész úton a sírógörcs kerülgetett. Miután megállt a ház előtt kifizettem és kiszálltam az autóból. Mikor beértem a többiek a nappaliban találtam a többieket. Ahogy meghallották, hogy ott állok felém kapták a fejüket. 

- Na mi volt? - kérdezte Sahra. Nekem nem is kellet több hangos zokogásban törtem ki. Felrohantam a szobámba. Ott belevetettem magamat az ágyba. Fejemet a párnába nyomtam és úgy sírtam. Miért kellet megjelennie és mindent felforgatnia? kérdeztem magamtól. Ajtónyitódást hallottam. Pár pillanat múlva éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. 

- Kicsim mi a baj? - hallottam meg Zayn aggódó hangját. Szipogva megfordultam és Zayn-re néztem. 

- Apa! - csak ennyit bírtam kinyögni. Zayn megfogtam a kezem és az ölébe húzott. Arcomat az izmos mellkasára tette és ott sírtam tovább. Simogatta a hátam és a fülembe suttogott kedves szavakat. 

- Nyugodj meg kicsim minden rendben lesz! - nyugtatott továbbra is. Nem tudom mikor de álomba sírtam magam Zayn ölelő karjaiban.